Kertészmérnök diplomámat Budapesten szereztem, bár nem ez volt az eredeti tervem. Tájépítész akartam lenni, de két pont hiányzott a felvételin. A Teremtő jobb utat szánt nekem: előbb a Műegyetemen formálódtam mérnöki szemléletre, majd újrafelvételizve, a kertészmérnöki képzésen találtam magam. Nem bántam meg: zöldségtermesztésre szakosodtam, mert menet közben rájöttem, hogy sok kihasználatlan zöldfelület van amire energiát fordítunk és még legalább megenni se tudjuk. Így jött az érdeklődésem az ehető parkok, erdőként működő kertek iránt, majd innen már csak egy kis lépés volt a permakultúra.

2020-ban az Életfa Permakultúra csapatával kezdtem a PDC-met (permakultúra tervezői képzést). Ez teljesen megváltoztatta bennem azt, hogy mi a permakultúra: sokkal több mint kertészkedés, sokkal inkább egy szemlélet ami szerint élünk,  tervezünk. 

Áthelyeződött közben pár hangsúly: nem a növények felől kell megközelíteni az élőhelyek kialakítását. Ők csak a díszítés a tortán. Megfigyelésekkel, az adott környezetben megfigyelhető mintázatok megértésével, stratégialkotással és energiák harmonizálásával kezdjük: Nap, szél, víz, talaj, ember. Misztikusan hangzik? Pedig nem az, csak figyelembe veszünk minden tudományterületet, hogy permanens, hosszútávon fenntartható rendszereket hozzunk létre.